Kedves Ági!
A bába - kórházban inkább szülésznőnek nevezik - felügyeli a vajúdás és szülés menetét. Általában egyszerre több szülő anyáért is felelős. Vizsgálatokat végez, (ha kell) gyógyszert adagol, adminisztrál, és az orvosnak referál a dolgok állásáról.
A dúlaként, bár számos tapasztalattal és tárgyi tudással rendelkezem a vajúdás és szülés területén, mégsem látok el semmiféle orvosi vagy szülésznői feladatot.
Dúlai szerepem már a várandósság idején elkezdődik. Segítek a szülésre való felkészülésben, meghallgatom a várandós érzéseit, gondolatait, elképzeléseit, és megválaszolom az időközben felmerülő kérdéseit. Nagyon fontos ez a felkészülési időszak, mert édesanya ennek során minden szempontot figyelembe véve gondolhatja át, hogy hol és milyen körülmények között szeretné világra hozni babáját.
Másik igen fontos dúlai feladatom a vajúdó anya melletti megszakítás nélküli támogató jelenlét. A szülőszobán az édesanyáért vagyok jelen, kizárólag az ő fizikai és lelki igényeit szolgálom. Masszírozom a hátát, testhelyzeteket ajánlok, illóolajas borogatást készítek a hasára, homeopátiás golyócskákat adok, és hogy jól vegye a levegőt, együtt lélegzem vele. A dúla segítő és támogató jelenléte a tapasztalatok szerint jelentősen csökkenti az orvosi beavatkozások számát, mert képes az anyát átsegíteni az érzelmi mélypontokon. Nagyon fontosnak tartom a kisbabára irányuló dúlai figyelmet is, hogy élete első óráiban megkapja mindazt a törődést, amire szüksége van.
A dúlát bármikor felkeresheted. Most sincs túl korán, ha már esetleg a következő babán gondolkodsz. Segíteni tud Neked az előző szülésélményed átbeszélésében és feldolgozásában, illetve a várandósságra és szülésre való felkészülésben.
Természetesen császármetszés után is lehetséges hüvelyi úton szülni. Itt is a felkészülés, és persze az orvos- és intézményválasztás fontosságát hangsúlyozom.
Szeretettel ajánlom figyelmedbe Kati történetét, akinek éppúgy, mint Neked igen fontos volt a császár utáni természetes szülés:
http://lenardorsi.hu/miben-segitett-nekem-a-dula/Kívánok nagyon jó tervezgetést, készülődést!
Orsi
www.lenardorsi.hu